Biusom, a hősi halott

Bizony, megtörtént a legnagyobb baj, ami érhet, múlt hétfőn munka után elcsapott egy figyelmetlen taxis. Épp végeztem, szép nyugisan gurulok haza, mire egy fekete taxi (a közismert Black Cab), ami bal oldalom parkolt nyugodtan, mindenféle előzetes jelzés nélkül egy 180°-os kanyart (akart) venni, én megpróbáltam gyorsban kerülni, de figyelmetlen volt és oldalról/előről belém jött. Szerencsére volt ott elég ember, hogy ne húzzon csak úgy el, mint én ezt megszoktam otthon, hanem kiszállt, aggódott, hazavitt.

Szegény biciklim váza két helyütt is behorpadt, a kerék bebukott a az alsó váz alá. Másszóval: teljesen használhatatlan lett. Meghalt.

John, a taxis, nem akarta, hogy a biztosítása csorbát szenvedjen, így megkért, hogy ne menjek rendőrségre, megadta a számát és szavát adta, hogy állja az új biciklimet. Persze hogy levettem a rendszámát és az azonosító számát is.

Másnap levittem Biust a bringaboltomba, Brick Lane Bikeshoz. Ők varázsolták át fixivé, ott lett 2.0. Amint beléptem, rögtön mondták, hogy menthetetlen. Másnapra ígértek egy hivatalos papírt, hogy mennyi kár ért. Szerintük £720-ba kerülne egy új, hasonló kaliberű bicikli.

Próbáltam hívni a taxist két napon keresztül, de mivel egyszer sem vette fel végül is meguntam a várakozást és feljelentettem a rendőrségen. Most rájuk várok. Tegnap írt smst, hogy jaj ne haragudjak, de volt gondja a telefonjával és stb., de most már nem érdekel. Remélem a biztosító megoldja. Ha nem, hát… még nem tudom. De most busszal vagyok, és roppant nem jó érzés.

A fejleményeket azonnal közlöm.

Addig is, emlékplakett lesz:

Bius
2009. 06. 26. − 2010. 06. 29.

Advertisements

One thought on “Biusom, a hősi halott

  1. Szia!

    Uh, sajnálom a brigád! Remélem hamarosan megoldódik…

    Szeptemberben költözöm ki Londonba. Remélem összefutunk.

    Pusz Fana

    U.I: Vitális Judit 😉

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s