Visszavág a gép

Még ki sem raktam az első részt, volt azért jobb dolgom is, és máris itt a következő. Talán egybefűzöm még. Aztán mégsem tettem, olvassátok külön.

Figyelem, kedves nagyérdemű, a következő pár bekezdés szerelmes-nyálasbödön nyivogás:

Nem tudom mi legyen velem, nem igazán állapot, hogy minden második hónapban hazajövök, és akkor boldog vagyok egy kicsit. Talán.

Szerelmes vagyok, fájdalmas módon, de nem tudom mi legyen. Én hazaköltözni nem tudok egyelőre, Ő pedig nem jönne ki, miattam biztos nem, hisz egyetem és egyoldalú is az érzéskatedrális, de oka nincs rá, hogy hasonlóképp érezzen. Otthagytam… Bármit megtennék, hogy megváltoztassam a hülyeségem, de nem lehet. Ha lennie kell, lesz majd. Én még nem adtam fel, de valahogy másként kéne megbírkózni ezzel. Érjek földet, aztán kitalálom. Teljen el pár nap, kitalálom.
Nem tudom, hogy okos ötlet-e ezt leírni, de jobban esik kiírni így pár órával a búcsú után.

Nyivogás OFF.

Na, most hogy kipicsogtam magam, írok azért arról is, hogy milyen volt ismét otthon lenni. Nagyon jó, roppantóan hiányzik Budapest, öröm volt mindenkit látni. No meg húsvét is beleesett, ami külön pirospont.

De amilyen ügyes voltam az indulásnál, nem akartam elindulni Tőle, és végül csak sikerült lekésnem a buszt Pozsonyba. Elöszőr nem aggódtam, hisz biztos van más busz. Nem volt. Aggodalomra okom még nincs, vonattal is lehet menni. Nem lehetett, és ekkor már egy kicsit sem volt szórakoztató. Egy kevés apró kallodótt még a zsebben, így egyből hívtam anyám, hátha tud megoldást, de nem vette fel. Egyre hisztérikusabb lettem, fogalmam sem volt, hogy fogok én visszajutni, és ekkor rámtört egy durva rosszulét, szerintem nyugodtan nevezhető pánikrohamnak. Beszűkült a látásom, alig tudtam állni, de a friss levegő valamennyire kitisztította az agyam.

Visszamentem, felhívtam a lányt, mert hallani akartam a hangját. Beszéltünk egy kicsit, csodamód megnyugtatott. Alig tettem le, ismét megcsörrent a telefon. Anyám volt az. Elmondtam mi történt, és övé volt a mentőötlet, hogy elvisz kocsival. Valahogy kiértünk Budapestről, és erőteljes módon megraktuk az M1-t, hogy kapuzárás előtt tíz perccel érjünk oda. Onnan filmes rohanás a kapuhoz, már csak a lány kellett volna oda, akit meg akarok győzni hogy mégse menjen, de elértem. Kalandos volt, de a szerencse mellettem volt. Bár ki tudja, ha nem érem el, akkor Vele maradhattam volna valahogy. Most már mindegy. Hamarosan landolás, bezárul mára a mesetár. Jó éjszakát gyerekek.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s